Matka lupuli
A farkas menyasszonya
Ötszázvalamennyi éve, aznap
jutott Karós Vlad uralomra –
mondta a román köztévé 91 őszén.
Kolozsváron ébredtünk, stop shop,
fizetős fuvar után, tápos undergroundok.
Kimondottan jó ómennek tűnt
egy borgói-hágói út előtt.
Elhatároztuk ugyanis, hogy Bram Stoker
regénybeli útmutatása alapján
ellátogatunk Drakulához.
Isten tudja, mért, Kunt Ernőhöz
is bementünk a múzeumba.
Nemigen értette szegény,
miként lett vámpírista.
De vittem The Exploited-kazettát,
diktafont, két csík tigrist,
lódózis köhögéscsillapítót,
Búza téri, originál Rambó-kést,
meg kipucoltam a surranóm.
Szóval a magam részéről
felkészültem a találkozásra.
Így volt ezzel Pista is, Dávid is.
Folyamatosan jelek kísértek:
a Matyi téri Misi templom freskói,
gótikájának démonarca.
Fenyegető felhősziluettek,
baljós árnyak az éjjeli
emeletes kupéban Bukovinába.
Az volt a terv, eljutunk a fészekig,
aztán itt-ott megvágjuk magunkat
éjfélkor, hogy előcsalogassuk…
Besztercéig vonaton, majd
átnyergeltünk szekérstopra.
Az útba eső falvakban megálltunk,
mindegyik pálinkafőzdénél
– ismeritek az űrmértéket –,
öt után Pista hajtotta a lovakat:
Gyí csak Csillag, baszod Ráró!
Remek hangulatban értünk
alkonyattájt a hágó aljához.
Esztenás mező csillogott
a koraesti, deres holdfényben.
Már farkasként üvöltöttünk,
mint az éjszaka gyermekei.
Kérjetek és adatik nektek,
keressetek és találtok.
Gyorsan meg is jött a válasz,
távoli, elnyújtott vonítás
söpört végig a völgyön.
Tüzet raktunk, szalonnáztunk,
mikor – mit ad Isten, varázsütésre –
megjelent egy ősz öregember.
Bunö szeárával köszönt, illőn,
jó estét szerelemmel fogadtam.
Pista késhegyről katonával kínálta.
Nem maradt adós, ő is csalt minket.
Fatálca volt a nyakába akasztva,
amin különböző növények gyökerei,
kenetei, olajai, gyantás golyócskái
kellették maguk a zsebláma fényénél.
Hát ez a helyi Szabó Gyuri bácsi,
gondolkodtam pozitívan,
nem is tételezve, hogy egy
sárkányfűárus démonnal van dolgunk.
Tétován böktem egy kupac valamire.
Mire farkasmosollyal válaszolt.
Matka lupului, mát-ká lu-pu-lui –
rágta számba a portéka nevét.
Nem teljesen voltam otthon
a román növényrendszertanban,
jutányos áron megvettük végromlásunk.
Vampire state building! – rikkantottam
büszkén nyelvi leleményemre,
Pista meg azt, gyáva gépnek úgy sincs,
aztán: Isten-Isten! Húzóra benyeltük
a családi gyufányi ördöggyökeret,
keverve deci szilvóriummal.
Nem rögtön jött a kozmikus vákuum.
Emberünk eltűnt, szépen vele ment
erdő, parázs, esztenás mező és jószerivel
az ismert világegyetem nagy része.
Legtovább az Orion övébe csimpaszkodtam
szemeim mind a tíz körmével,
mielőtt a monumentális,
ragadozó feketébe zuhantam –
Pista is, Dávid is.
Bunö Szeárááá! –
söpört át a Klaus Kinskitől
ismert, rekedt hang a völgyön.
Megtaláltuk, amit kerestünk.
Kinski Batman-szerkóban volt,
és szárnymozdítás nélkül
vitorlázott a sötétlila égen.
Földbe gyökereztem, teljesen
lefagyva vártam, hogy lecsapjon,
belém mélyessze óriási metszőfogait.
Zuhanórepülésbe kezdett,
lehunytam mindhárom szemem,
átadva magam a balsorsnak.
Alig bírtunk felkelni reggel.
Az esztenás mező harmatozott,
annyi vizet ittunk, mintha
átkeltünk volna egy sivatagon.
Később vándorcigányokba botlottunk.
A mátriárka jósolt is, tejért, páleszért.
Látta a szememben, mondta is rögtön:
Draga prietene, ott forog a szemedbe’,
hol jártál az éjjel. Bárányka,
ne menj oda többé – azt mondja –,
ha kedves neked az élet,
mert nem vőlegény leszel,
hanem vérmenyasszony,
mégpedig a farkas piros menyasszonya.
Mindezt cigányról románra,
románról angolra, angolról magyarra.
Itt ez az angolna elsiklik, most balra.
Tanulság, kisfiam: Ne légy vértanú,
de ne legyél beszarva! Ne menjél
csak úgy románból magyarba,
emerre-amarra, felrázva-kavarva.
(Megjelent az Alföld 2023/11-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Dobokay Máté fotója.)
Hozzászólások